A könyvtár története
A könyvtárat 1953-ban alapították. Könyvállományát kezdetben 1800 kötet alkotta. Általános népkönyvtárként, valamint népművelő, nemzetiségi könyvtárként funkcionált. Az összes részlege a mai galéria épületében működött.
Az átszervezések után, 1960-tól az érsekújvári járási könyvtár vezetése alá tartozott. A könyvtárnak otthont adó épületet az 1980-as években újították fel. Az intézmény felnőtt osztálya és az ismeretterjesztő részlege az eredeti helyen funkcionált tovább, a gyermek és ifjúsági osztály pedig a mai Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola épületébe költözött a Szent István utcába. 1989-ben újabb költözés következett, mégpedig a Szent Imre térre, ahol jelenleg egy épületen belül található az összes részleg.
A könyvtár 1991 után önállósodott. 1993-ban a régi könyvek selejtezésére került sor, ezután 35 825 kötet szerepelt a nyilvántartásban, szlovák és magyar nyelven. Az intézményt 1630 beiratkozott olvasó látogatta.
Megalakulása óta a kis könyvtár fokozatosan fejlesztette könyvállományát és szolgáltatásait. Jelenleg 51 110 kötet alkotja gyűjteményét, valamint 26 különböző újság és folyóirat tekinthető meg illetve kölcsönözhető ki.
A könyvtárnak öt szakképzett alkalmazottja van.
A következő részlegek alkotják: