Városi könyvtár Párkány

Mestská knižnica Štúrovo

RendezvényeinkElérhetőségek – Munkatársak
FényképalbumPályázatokNyitvatartási időHUSK

Mese a platánok alatt

2019. július 15-én a Párkányi Városi Könyvtár nyári mese estet rendezett. Az érdeklődők varázslatos környezetben a párkányi sétálóutcában platánfák alatt megnézhették a Csavar színház előadásában a Buták versenye című magyar népmesét. A mese, amely telve volt tájszólással, népi humorral és dallamos zenével igyekezett aktívvá tenni a közönséget is. A szervezésben nyújtott segítségért köszönet illeti a kultúrház igazgatónőjét és alkalmazottait.

A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap és Párkány Város Önkormányzatának anyagi támogatásával, a közművelődés, kultúra, oktatás, tudomány, és kutatás támogatásáért 2019 program keretén belül valósult meg.

opensoft project, 2018