Városi könyvtár Párkány

Mestská knižnica Štúrovo

RendezvényeinkElérhetőségek – Munkatársak
FényképalbumPályázatokNyitvatartási időHUSK

Látogatás a hegyek és vizek városában

A Párkányi Városi Könyvtár immár harmadik alkalommal szervezett látogatást – tanulmányutat a Bruntáli Városi Könyvtárba 2018. június 15. és 17. között. Azon fiatal olvasók, akik rendszeresen látogatják a Gyermekkönytárat lehetőséget kaptak, hogy a könyvtárosok kíséretében meglátogassák Párkány testvérvárosát a hegyek és vizek között.

A kirándulás pénteken korán reggel kezdődött, és hosszú út után, melynek során többször is közlekedési dugóba kerültünk, végre találkozhattunk a gyerekekkel és kolléganőinkkel a bruntáli könyvtárból. Miután elfoglaltuk szállásunkat az érdekes elnevezésű „Szálló a hóhérnál” nevű helyen, a közelben lévő panzióban várt minket a finom ebéd. Az ebéd után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a Bruntáli Városi Könyvtárat, és sétánk közben megnéztük a város egyes részeit. A könyvtárban már vártak minket a bruntáli gyerekek, és a megismerkedés után együtt ellátogattunk a közeli Nikita Bowling klubba. Az együtt töltött időt alatt különböző játékokat játszottunk, majd finom pizzával vártak vacsorára. A vacsora után visszaindultunk a szállásunkra és útközben megnéztük a bruntáli kastélyt. A kastély melletti parkban láthattunk egy divatbemutatót és a helyi tánccsoportok fellépését. A rengeteg új élmény után nehéz volt az elalvás, de a következő reggelen gazdag program várt ránk.

Szombaton a reggeli után autóbuszba szálltunk, és elindultunk a Jeseník-hegység felé. Útközben lehetőségünk volt megcsodálni a gyönyörű természetet. Meglátogattuk a Jeseníkyben található Dlouhé Stráně szivattyús energiatározót. A vízerőmű munkatársa elmagyarázta az erőmű működését, és megnéztük a fenti és a lenti víztartályokat is.

Délután egy újabb érdekes tanulmányi kiránduláson vehettünk részt Veľké Losiny községben, ahol egy ma is működő manufaktúra található. Itt kézzel merített papírt készítenek. Számunkra, akik nap mint nap könyvekkel foglalkozunk, ez nagyon érdekes és hasznos kirándulás volt. A múzeum munkatársa elmagyarázta a papírkészítés munkafolyamatát, és más egyéb termékekét, amelyekre a múltban írtak az emberek. A film megnézése után, amely a papírgyártásról készült, részt vehettünk élőben is a papír készítésében.

A létesítmények megtekintése után visszatértünk Bruntálba, ahol finom vacsora várt bennünket. A vacsora után kihasználtunk a várostól kapott ingyenes jegyeket a körhintákra. Az élményekkel teli nap és szórakozás után előkészültünk a másnapi hazatérésre, és aludni tértünk.

Vasárnap reggel a reggeli után elindultunk a hosszú hazavezető útra. Felejthetetlen élményekkel tértünk haza. A gyerekek új barátokra leltek, és már csak tőlük függ, hogy ez a barátság megmarad-e a jövőben is.

A következő évben is szeretnénk folytatni a testvérvárosi kapcsolatokat, és újból találkozni a bruntáli könyvtár ifjú olvasóival és könyvtárosaival, üdvözölve őket városunkban.

A rendezvény Párkány Város Önkormányzatának anyagi támogatásával valósult meg.

opensoft project, 2018